2014. július 18., péntek

Rostockban

Szombaton érkeztem Rostockba - nagyon fáradtan, mert Egerből reggel 4 órakor kellett indulnom. Az úton minden rendben ment, Rostockban Gergő és Gábor várt a vasútállomáson. A többiek már az ablakból integettek, amikor megérkeztünk. Nagyon kedvesen fogadtak, vacsorával kínáltak, majd a tengerpartra is kimentünk együtt. Vasárnap közösen kirándultunk az állatkertbe, nagyon jól éreztük magunkat. A fókák etetése különleges volt, de láttunk sok más érdekességet, illetve a parkban elhelyezett különböző játékok is nagyon jónak bizonyultak.

Hétfőtől a fiatalságnak folytatódtak a dolgos hétköznapok, így általában csak esténként találkoztunk. A hét folyamán szinte minden gyakorlati helyet meglátogattam, a diákjainkat nagyon megdicsérték - szorgalmasak, jól dolgoznak.


Volt alkalmam a városban is sétálni, nagyon szép!

Holnapra tervezzük, hogy Dániába utazunk. Nagyon várom ezt a programot, mert megint együtt lesz a csapat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése