Kirándulás Hanö szigetén

Az iskola Leonardo da Vinci elnevezésű projektjének köszönhetően részt vehetek egy 28 napos szakmai gyakorlaton a svédországi Ronneby Brunn Hotelben.

A Svédországban töltött idő alatt számos életre szóló élménnyel gazdagodtunk. A program keretében sok szép helyre ellátogathattunk. Eltöltöttünk egy hétvégét Malmöben, átruccantunk Dánia fővárosába, Koppenhágába, kirándultunk egy szafari parkban, ahol megnézhettünk egy igazi luxus szállodát, de számomra a legizgalmasabb Hanö szigete volt.

Egy hétfői napon kora reggel indultunk, a vonatunk reggel 8 órakor indult Sölvesborgba. Amikor megérkeztünk, egy nagyon kedves svéd tanárnő, Titi már várt ránk az állomáson, és autóval vitt minket a kikötőbe. Itt egy kis időt ismerkedéssel töltöttünk, végre megismerhettük a mentorunk, Carina osztályának egy részét, akik közül ketten, Emily és Sára értenek magyarul. Nagy meglepetés volt számunkra, amikor a bemutatkozásnál a sok angol üdvözlés után magyarul szóltak hozzánk a lányok. Az utazás során sok mindent megtudtunk róluk. Sára édesanyja magyar származású, így elég jól beszél magyarul. Emily inkább csak érti a magyart, de sajnos már csak nagyon ritkán használja.

Utunk a kis szigetre 25-30 percig tartott, de a tenger hullámzása miatt kicsit tengeri betegek lettünk, ezért a tanárok tanácsára felmentünk a fedélzetre, ahol sokkal jobb volt a levegő, és élvezhettük a kilátást is. A tenger látványa csodálatos volt, és ahogy közeledtünk, a sziget egyre nagyobb lett.

Amikor megérkeztünk felsétáltunk egy kis házikóba, ahol nagyon sok érdekességet mutattak meg nekünk az angol katonákról, akik a szigeten vannak eltemetve. Sajnos az előadásból túl sokat nem értettünk, mert svédül beszélt az idegenvezető, de a többiek próbáltak fordítani nekünk.

Ezután megebédeltünk, majd felsétáltunk egy világítótoronyhoz, aminek a fénye egészen Karlshamnig ellátszik, majd ellátogattunk a temetőbe, ahol az angol katonák sírjai vannak.

Bejártuk a szigetet, élveztük a csodálatos látványt, amit a hatalmas szél és az eső sem tudott elrontani. Amikor visszaértünk a kikötőbe megkínáltak minket egy tradicionális svéd péksüteménnyel, majd elindultunk hazafelé. A hazafelé vezető út nagyon félelmetes volt, mert a vihar miatt hatalmas hullámok dobálták a hajót. Mindenki nagyon félt, hogy fel fog borulni a hajó, ráadásul, ahogy felcsapódtak a hullámok, mindenki átázott. Carina arcán is láttuk a kétségbeesést, de azért próbált minket nyugtatni. Mire végre elértük a kikötőt elmúlt a halálfélelem, és már csak nevettünk az egészen, de nagyon vártuk, hogy

végre leszállhassunk a kis hajóról. Szerencsére Carina felajánlotta, hogy hazavisz minket autóval, így nem kellett csurom vizesen sétálnunk és vonatoznunk.

Így telt hát el a napunk a kis szigeten, amire azt hiszem mindannyian emlékezni fogunk egész további életünkben.