2013. szeptember 5., csütörtök

Közös program a svéd diákokkal


Kedden (aug. 27.) találkoztunk a Larcenter-ben (Oktatási Központ) tanuló diákokkal és a svéd közvetítőnkkel, Carina-val. Először mindenki bemutatkozott, elmondta, hogy hol végzi a gyakorlatát, majd Carina elmagyarázta miért vagyunk itt, beszélt a Leonardo da Vinchi pályázatról, aminek köszönhetően ideutazhattunk és eltölthetünk egy egész hónapot Svédországban.
Az ismerkedés után a svéd diákok bemutatták nekünk az ország déli részét, pontosabban Blekinge megyét prezentáció formájában. Blekinge minden egyes települését megismerhettük, láthattuk legfőbb érdekességeit. Legfőképp Karlshamn-ról és Sölvesborg-ról beszéltek, ezeknek összes látnivalójáról elmondtak pár sort, hogy hol található, miért érdemes ellátogatni oda és még számos érdekes információt is hallhattunk. Megtudtuk, hogy kisebb szigetek találhatóak itt, amit hidak kötnek össze.
Ezek után Beni és én adtuk elő prezentációnkat Magyarországról, majd Szandi és Krisztina részletesen bemutatta országunk oktatási rendszerét s az iskolánkat.
Egy kis szünetet tartottunk, ezután Carina négy csoportra osztotta a társaságot, és mindegyik csoportba rakott egy-egy magyar diákot. A feladat az volt, hogy mindenki próbáljon a lehető legtöbbet megtudni a másik hazájáról, egymásról. A diákok nyitottak és kedvesek voltak, hiszen Turizmus szakon tanultak, így könnyű volt elindítani a beszélgetést. Rengeteg témáról esett szó: az országok szokásaitól a gyakorlatunkon át egészen a kedvenc hobbiinkig.
 
Az eriksberg-i tónál
Mindezek után a svéd diákok vezetésével közös program keretében ellátogattunk a Rosengarden-hez, ami az egri Népkerthez hasonló csak éppen kisebb park fákkal és rengeteg féle virággal, de leginkább rózsával nevéhez illően. Következő állomásunkhoz már autóval jutottunk el, ami Karlshamn mellett található. A neve pedig, Eriksberg, mely Észak-Európa legnagyobb vadasparkja és szafarija, ahol megtalálható rengeteg szabadon élő állat. Ilyen például a gímszarvas, a vaddisznó, a bölény és a muflon. Voltunk olyan szerencsések, hogy minden állatot láthattunk és a legtöbbjét lencsevégre kaphattuk. Az idegenvezetés alatt csak egy állomás volt a parkban, ahol leszállhattunk a járműről és megcsodálhattuk a hatalmas tavat, ami a nyílt tengerhez tartozott.
Még végül megtekintettük a parkban felépült luxusszállók belsejét, majd hazatértünk kipihenni a nap fáradalmait.

2013. szeptember 3., kedd

Strandolás Yyteriben


A csapat együtt töltötte szabadnapját Yyteriben, Finnország, sőt Észak-Európa leghosszabb strandján. Ez a strand majdnem 6 kilométer hosszú, és azért is különleges, mert fenyőfák határolják, ez teszi varázslatossá a helyet. A víz nagyon sekély és hideg, de azért mi be mertünk menni. Bár a szél fújt, a hőmérséklet kellemesnek volt mondható, így tudtunk a homokban napozni. Sőt, Kolettből sellőlányt kreáltunk. :)

Eger Poriban

Yrjönkatu, Pori
Miközben vasárnap az uszoda felé sétáltunk az Yrjönkatun, Poriban, megtaláltuk az Eger város által adományozott aknatetőt. 
Párja, "Pori" felirattal megtalálható Egerben a Széchenyi utcán, az Uránia Mozi közelében.

2013. szeptember 1., vasárnap

Koppenhágába utaztunk


Ez a szombat volt az első hétvégi napunk. Ma reggel Dánia fővárosába, Koppenhágába utaztunk. A közel 2,5 órás út minden percét élveztük, mert gyönyörű tájakon utaztunk. A Malmö Bridge-t vártuk mindannyian, mert ez a híd köti össze Svédországot és Dániát. A híd 8km után lemegy a tenger alá és ott folytatódik alagút ként. A határon átkelést mindenki lelkesen kamerázta. A hídról letérve 15 percen belül megérkeztünk Koppenhágába. Rögtön kerestünk egy parkolót és megkezdtük a túristák számára ajánlott útvonalat. A városháza terén kezdtük a városnézést. Itt nagyon meglepődtünk mert egy meleg fesztivál került megrendezésre. A város buszain és épületein szivárványos zászlók voltak. Lehet, hogy itt ez normális, de nekünk igencsak furcsa volt. Innen a régi kikötőbe indultunk, ahol rengeteg képet készítettünk. Egy rendőr fúvós zenekar játszott a part mellett. A tömeg akkora volt a part mentén, akárcsak egy fesztiválon lettünk volna. A kikötőből elindulva, a palota felé vettük az irányt. Itt megnéztük a teret és az őröket is. A palota után a kishableány szobrát kezdtük el keresni. Hosszas gyaloglás után megtaláltuk, ahol rengeteg ember fotózkodott.


Egy kis idő eltöltése után kerestünk egy taxit és vissza mentünk a városháza térre. Nagyon aranyos taxist fogtunk ki, az ottani árakhoz képest viszonylag olcsón megszámította. Az utunk egyenesen a KFC-be vezetett, ahol a kedvencünket kiválasztva végre megtudtunk ebédelni. Egy kis pihenő után elmentünk vásárolni, de sajnos nem vettünk semmit, mert drágábbak voltak a ruhák, mint Svédországban. Az utcákon nagyon nagy élet volt, aminek nagyon örültünk mert Sölvesborg elég csendes város. 5 órakor találkoztunk tanárnővel és elmentünk hajókázni. Az összes nevezetességet megtudtok nézni a hajóról újra. Nagyon jó idegenvezetőnk volt a hajón, jó lecke volt számunkra ez az egy óra, remélem hasznunkra fog válni az iskolában. A hajókázás végén elindultunk az autónkhoz és megkezdtük a haza utat. Sölvesborgba érve átöltöztünk és kimentünk a városba és leültünk a partra, a helyi fiatalok kedvelt helyére. Ezen az estén kicsit tovább maradtunk, mert másnap nem kellett dolgoznunk. Nagyon örülök, hogy elutaztunk Koppenhágába, örök emlék marad.