A felkészítés első
napján, hétfőn, 9 órakor izgatottan érkeztünk az iskolába. Már az első
pillanattól kezdve egymásra hangolódott a 19 fős csapat, rengeteg kérdésünk
volt, amelyek a hét folyamán csak gyarapodtak a ránk bízott feladatokkal
együtt. Először is csoportokat kellett alkotnunk és választanunk, hogy milyen
témából szeretnénk prezentációt előadni Finnországban. Rozmán Éva Igazgató
Asszony segítségével megismertük a Prezi használatát és a hallgatóknak is
élvezhető prezentáció elkészítésének titkait. Egy közösségi oldalon csoportot
hoztunk létre, hogy a felkészítési órákon kívül és a nyári szünetben is tudjuk
egymással tartani a kapcsolatot. Schmidt Norbert Tanár Úrral elkészítettük az
angol nyelvű önéletrajzainkat és megismerkedtünk a finn nyelv alapjaival.
Napszaknak megfelelő köszönéseket, a hét napjait és számokat tanultunk. A hét
végén rövid prezentációkat készítettünk egymásnak, amivel bemutattuk Finnország
általános adatait, földrajzi helyzetét és kultúráját. Gyorsan eltelt ez az egy
hét és már nagyon várjuk a következő heti feladatainkat. J
2012. június 24., vasárnap
2012. június 22., péntek
Indul a Work/Espoo/Rience!
A Work/Espoo/Rience az Andrássy György Közgazdasági
Szakközépiskola Leonardo da Vinci mobilitási projektje. Iskolánk 2010-ben
kereste meg az espooi OMNIA szakképző intézményt: Rozmán Éva igazgató asszony
és Schmidt Norbert projektkoordinátor tett látogatást az intézmény
központjában. Az OMNIA komoly tapasztalatokkal rendelkezik a szakmai
gyakorlatok szervezésének és a nemzetközi kapcsolatok ápolásának terén.
2011. november 14. és 18. között iskolánkba látogatott a finn szakképző
képviseletében Mika Heino, külügyi referens és Tuula Ahokivi. A látogatás során
a két intézmény között megegyezés született a Leonardo da Vinci mobilitási
pályázatokban való részvétel szándékáról.
2012 májusában egy finn tanárnő, Katja Kuuppelomäki látogatott az
Andrássyba és két tanuló is jött, Laura Kristiina Kalliosaari és Rosa
Adalmina Sundvik, hogy egy hónapos szakmai gyakorlatukat itt végezzék Egerben.
2012 augusztusában iskolánk 19 tanulója vehet részt egy hónapos szakmai
gyakorlaton a finnországi Espooban, az OMNIA szervezésében.
A projekt résztvevői:
- Adorján Alexandra
- Bárány Henrietta
- Baranyi Dániel
- Bodnár Balázs
- Dréher Dóra
- Ebergényi Márk
- Hertelendi Márton
- Kiss Donát
- Kukléta Mónika
- Nagy Attila
- Rasch Erika
- Rátkai Katalin
- Sós Lili
- Sóskuti Linda
- Szabó Melinda
- Szívós Viktória
- Tímár Bence
- Tuza Péter
- Zaja Barbara
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)